Itt a friss jelentés: tényleg ez a helyzet Magyarországon?

Pénzcentrum2018. július 20. 13:02

Majdnem 11 százalékkal nőtt az átlagkereset egy év alatt, a növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással.

Idén májusban a bruttó átlagkereset 327 500 forint volt, 10,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - közölte a KSH. A növekedést a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelésével, valamint az állami dolgozók béremelésével magyarázzák.

2018. májusban:

  • A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 327 500 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 340 000 forint volt.
  • Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 217 800 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 226 300 forintra becsülhető.
  • A bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 10,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Ha a január és május közti  időszakot nézzük, kiderül, hogy:

  • A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 323 400 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 336 000 forint volt.
  • A bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb (610 800 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (208 100 forint).
  • A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó kereset 300 800 forint volt.
  • Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 215 000 forint volt. 2018-ban a családi adókedvezmény a kétgyermekes családok esetében tovább emelkedett. A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 223 600 forintra becsülhető.
  • A költségvetési és a nonprofit szféra egyes szervezeteinél dolgozók közül mintegy 80 ezer fő - az adóváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó - kompenzációban részesült, ennek összege átlagosan 8400, illetve 7400 forint.
  • A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 12,1, a rendszeres bruttó kereset ennél kisebb mértékben, 11,5%-kal nőtt az előző év azonos időszakához hasonlítva.
  • A fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 2,2 százalékos növekedése mellett a reálkereset 9,7 százalékkal emelkedett.
  • A nemzetgazdasági szintű, átlagos havi bruttó munkajövedelem 338 800 forint volt, 12,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,5 százalék volt.

 

Címkék:
fizetés, ksh, keresetek, bruttó, átlagfizetés,