Ennyi cafeteriát kap egy átlag magyar melós 2018-ban

Világgazdaság2018. március 12. 08:32

Az idén a cégek átlagosan 390 ezer forintot költenek egy dolgozó cafeteriájára, 4,5 százalékkal többet, mint 2017-ben - mondta Fata László cafeteria-szakértő a Világgazdaságnak.

A Szent István Egyetem és a Cafeteria Trend közös kutatása szerint 10-ről 14 százalékra nőtt azon cégek aránya, amelyek évi 500 ezer forintot meghaladó összeget áldoznak munkavállalónként a cafeteriára, és 17-ről 24 százalékra nőtt a 400 ezer forintnál többet költők aránya.

A szakértő kifejtette: természetesen fontos a megfelelő alapbér, ám a dolgozók nagyra értékelik, ha a munkáltató figyelmet szentel rájuk, a kedvükben jár. A munkaadónak pedig elemi érdeke, hogy a mai, ínséges munkaerőpiaci helyzetben megbecsülje, megtartsa az értékes munkát végző dolgozóit - tette hozzá.

Címkék:
hrcentrum, hr, karrier, cafetéria, béren kívüli juttatás,