MTI • 2018. január 5. 11:01
Újra lehet pályázni munkásszállás építésére, illetve olyan ingatlan felújítására, amely munkásszállásra igénybe vehető - nyilatkozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
A tárcavezető elmondta, az 5 milliárd forintos újbóli kiírás keretében helyi önkormányzatok vagy önkormányzati társulások részére nyújtható támogatás minimum 80 munkavállaló elszállásolására alkalmas munkásszállás kialakítására. A kormány célja, hogy a munkaerő mobilitását ezúton is elősegítse, növelve a lakhatási lehetőségeket a munkaerőhiánnyal sújtott térségekben - tette hozzá.
A támogatás keretében
- a munkásszállás építési és felújítási költségeit,
- valamint a beruházás célját szolgáló új tárgyi eszközök költségeit lehet elszámolni.
A támogatás részben vagy egészben visszatérítendő és vissza nem térítendő formában nyújtható, a beruházási költségek legalább negyven százalékát az önkormányzatnak saját forrásból kell biztosítania. A támogatás keretében 100 százalék előleg adható.
Varga elmondta, hogy a terv szerint az önkormányzat a munkásszállás megépítését, illetve felújítását követően bérleti szerződést kötne a munkaadókkal, így a bérbeadásból származó bevételből biztosítani lehet a munkásszállás működtetését. A szállót az önkormányzatnak a beruházás befejezésétől számított legalább tíz évig fenn kell tartania.ú
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A programot már tavaly is kiírták, ez alapján Mórahalmon, Újszentivánon, Orosházán és Budapesten, a Ferencvárosban több mint 1,5 milliárd forintos támogatással négy új szálló épül, valamint megújul két, munkásszállás kialakítására alkalmas épület Zalaegerszegen és Veszprémben. Az épületek 634 munkavállaló elszállásolására lesznek alkalmasak, a többi önkormányzattal a szerződések véglegesítése zajlik.
A most kiírt pályázat keretében január 5-től március 31-ig lehet beadni a kérelmeket a helyi önkormányzat, vagy önkormányzati társulás székhelye szerint illetékes állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalhoz.