Óriási a szakemberhiány: hogy működnének így a lakóotthonok?

Népszava2017. december 21. 09:31

Miközben egy 22 milliárd forintos uniós program segítségével 2019-ig 2500 gondozottat költöztetnének 8-12 fős lakóotthonokba, addig már most is hatalmas a munkaerőhiány. Szakemberek szerint egyszerűen kivitelezhetetlen, hogy megfelelő személyzettel tudjanak működni a kisebb lakóotthonok.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint körülbelül 25 ezer fogyatékos és pszichiátriai, szenvedélybeteg ember él intézményi keretek között, közülük 21 ezren 50 fősnél nagyobb intézményben. Egy 22 milliárd forintos uniós program segítségével 2019-ig 2500 gondozottat költöztetnének 8-12 fős lakóotthonokba, 2023-ig pedig további 7500 ember kerülhet családiasabb környezetbe, mintegy 55 milliárdból - írja a Népszava. A lap megkereste az Emmit, arra voltak kíváncsiak, bővítik-e az ellátásban résztvevő gondozók, szakemberek körét, de nem kaptak választ a kérdéseikre.

Szakemberek szerint ugyanis a kisebb lakóotthonok nem tudnának megfelelően működni, mert a munkaerőhiány miatt nem lehetne felállítani folyamatos műszakban dolgozó, differenciált szakmai stábot. Erről Krémer Balázs szociológus, a Szociális Szakmai Szövetség elnöke  beszélt a lapnak. Példaként megemlítette, hogy egy dührohamban kitörő értelmi fogyatékos ember humánus, nem agresszív lefogásához, ön- és közveszély ártalmatlanításához legalább 4-5 felkészült ápoló kell, annyi, amennyi egy 8-12 fős kis intézményben nem lesz egyszerre jelen.

Épp ezért szerinte azok az a gondozottak, akik nem képesek önállóbb életre, biztos, hogy a nagyintézményekben maradnak, hiszen folyamatos felügyeletüket, ápolásukat csak szakemberek és technikai eszközök intenzív alkalmazásával lehet megoldani, erre viszont a kisebb lakóotthonokban aligha lesz lehetőség.

Címkék:
otthon, karrier, szociális ellátás, munkaerőhiány,