Forró helyzetben a Spar, Lidl, Aldi: ők kerültek a célkeresztbe

MTI2017. szeptember 16. 10:33

Úgy tűnik, más munkáltatók is megijedtek, így már el is indultak a béremelkedések a múlt heti (Tesco) sztrájk hatására - mondta a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke a Magyar Nemzetnek.

A lap szombati számában Sáling József megjegyezte, úgy tűnik, nemcsak a bérek nőhetnek, hanem a dolgozói létszám is. Szerinte ugyanakkor félő, hogy épp a multiláncok lesznek képesek embereket átcsábítani máshonnan, például a kisebb boltokból. Sáling József elmondta, elindult a bérmozgás, úgy tudják, több bolthálózatnál is azt tervezik, hogy 5-10 ezer forinttal emelnek. 

Közölte, az Auchannál a legforróbb a helyzet, ott két héten belül indul a bértárgyalás.

Bejelentkeztek a diszkontok, a Lidi- és Aldi-dolgozók is megkerestek. Hiába jók a fizetések, kis létszámban dolgoznak. Az emberek túlterheltek, mindenkinek több munkakört kell betöltenie. Lépnie kell a Spárnak is, 12 ezer alkalmazottal ő második legnagyobb munkáltató a Tesco után az ágazatban 

- mondta az elnök, aki szerint folyamatosak az egyeztetések a munkáltatókkal és az alkalmazottakkal.

Címkék:
karrier, sztrájk, diszkont, béremelés, munka, létszám, bértárgyalás,