Csokoládégyárat építenek Hatvanban: 540 új munkahely jön létre

MTI2017. augusztus 7. 08:33

Elkészültek a 7,6 milliárd forintos hatvani csokoládégyár tervei, októberben megkezdődik a kivitelezés is, egy évre rá pedig indulhat a gyártás első fázisa - jelentette ki a hétfői Világgazdaságnak nyilatkozva Rania Ghraoui, a Ghraoui Csokoládé Manufaktúra Zrt. kommunikációs igazgatója.

Hozzátette, hogy addig Csepelről látják el leendő üzleteiket, a szigeten már megkezdődött az átmeneti gyártás.

Hatvanban 12 ezer négyzetméteren 540 új munkahelyet hoznak létre, de reményeik szerint 5-6 éven belül meg is duplázhatják ezt a létszámot.

A cégnél 200 éves recept alapján gyártják a csokoládékat és egyéb édességeket, a legszigorúbb titoktartási és biztonsági előírások mellett - mondta el a kommunikációs igazgató, aki azt is elárulta, hogy férjével együtt szír-magyar kettős állampolgárok, és Damaszkusz után Budapest a "második otthonuk". Kijelentette, azért is Magyarországot választották befektetési célpontként, mert itt kedvezőek a pénzügyi és adózási feltételek.

Címkék:
karrier, munkahely, gyár, csokoládé, csokoládégyár,