Nagy változás jön a boltokban: így harcolnak a létszámhiány ellen

Pénzcentrum2017. július 19. 08:32

A kereskedelemben is bevezetnék jövőre az ágazati bérminimumot - írja a Magyar Idők.

A munkavállalói oldal a kiskereskedelemben is kezdeményezi az ágazati párbeszéd bizottság összehívását annak érdekében, hogy a turizmus iparág mintájára az országosan kötelező bérminimumnál jóval magasabb fizetésekről állapodjanak meg a szintén létszámhiánnyal sújtott bolti területen. A lapnak a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) alelnöke azt mondta, a többi ágazatnak is fel kellene zárkóznia a turizmushoz, különben eltorzul a munkaerőpiac.

Buday Pálné emlékeztetett arra, hogy a kiskereskedelemben nincs ágazati kollektív szerződés. Korábban készült ugyan egy tervezet, az azonban inkább a munkavégzés szabályaival volt kapcsolatos. Mint mondta, nagyon időszerű lenne a bérek rendezése, és az ágazati kollektív szerződés orvosolhatná a létszámhiányt, de legalábbis megállíthatná a folyamatos elvándorlást a boltokból.

A munkaadói oldal képviselői a lapnak azt jelezték: elismerik, hogy ebben az ágazatban is beszélni kell a bérekről, azonban szerintük annyira összetett a kiskereskedelem, hogy a kormány segítsége nélkül nem fognak tudni megállapodni a dolgozókkal.

Címkék:
karrier, fizetés, bér, kiskereskedelem, bérminimum,