Luxustelepülések Magyarországon: itt élnek a leggazdagabb családok

Nagy Bálint2017. július 6. 05:37

A társadalmi rétegek elszakadása földrajzilag is egyértelműen nyomon követhető Magyarországon: míg a legszegényebb kistérségek lakói többnyire csak vegetálnak, addig a leggazdagabb magyar településeken élők gyakorlatilag "dőzsölnek". Mutatjuk, hol és átlagban mennyi pénzből élnek manapság a leginkább jómódú magyar családok.

Mint azt néhány napja megjelent, "Az ország nyomorfalvai: itt élnek a legszegényebb magyarok" c. cikkünkben jeleztük, hatalmas a szórás a béreket illetően Magyarországon. Hiába jár ugyanis KSH legfrissebb jelenése szerint 303 ezer forintnál a bruttó átlagfizetést, a kereseti tizedek szerinti megoszlás alapján 10-ből 7 magyar munkavállaló bére (bőven) elmarad ettől. Vagyis

a jól kereső kevesek húzzák fel az átlagot.

A társadalmi csoportok egyre erőteljesebb jövedelmi polarizációját számos kutatásban is aggasztónak tartják. Egyértelműen megfigyelhető ugyanis az a trend, hogy miközben a középosztály aránya évek óta csökken, a felső és felső-közép, illetve az alsó jövedelmi rétegek súlya nő a népességen belül.

A társadalmi rétegek elszakadása természetesen földrajzilag is nyomon követhető: az ország hét régiója közül továbbra is a Közép-Magyarországi régióban a legmagasabb az egy főre jutó jövedelem, itt éves szinten alig több mint 1 millió forintból gazdálkodhatnak a lakosok, míg Észak-Alföldön fejenként mindössze évi 695 ezerből kell boldogulni.

Loading...

Az eltérés azonban ennél is durvább, ha a régiós bontás helyett államigazgatási járásonként vizsgáljuk a jövedelmi viszonyokat. Az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer (TeIR) friss statisztikáit górcső alá véve ugyanis egyértelműen kiderül, hogy a leggazdagabb magyar településeken élők gyakorlatilag "dőzsölnek".

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A "luxustelepüléseken" hozzávetőlegesen 2-2,5-szer magasabb az egy lakosra jutó összes nettó jövedelem, mint a legleszakadtabb járásokban.

A komoly jövedelmi egyenlőtlenségeket látva amúgy az sem nagy meglepetés, hogy jóval alacsonyabb a munkanélküliségi ráta a gazdagabb járásokban. Egy adott hely jó életszínvonala ugyanis egyenesen arányos az ott élő munkavállaló lakosság arányával, tehát minél többen dolgoznak, annál magasabb a relatív jólét.

A leggazdagabb járásokban ez többnyire 3 százalék alatti munkanélküliséget takar, míg a legszegényebb területeken bőven 10 százalék feletti a munkanélküliségi mutató. Sőt, akad olyan járás (Hajdúhadházi járás) is, ahol majdnem 20 százalékos a munkanélküliségi ráta. De nézzük, hol és átlagban mennyi pénzből élnek manapság a leginkább jómódú magyar családok.

10. Szentendrei járás

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 005 688 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 249 411 Ft/év/fő

9. Paksi járás

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 012 960 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 110 020 Ft/év/fő

8. Gödöllői járás

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 013 072 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 222 519 Ft/év/fő

7. Székesfehérvári járás

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 027 984 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 034 750 Ft/év/fő

6. Érdi járás

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 028 033 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 254 195 Ft/év/fő
Loading...

5. Móri járás

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 032 606 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 021 865 Ft/év/fő

4. Pilisvörösvári járás

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 047 258 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 333 456 Ft/év/fő

3. Győri járás

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 072 674 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 144 833 Ft/év/fő

2. Dunakeszi járás

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 140 273 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 417 176 Ft/év/fő

1. Budakeszi járás

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 192 359 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 645 107 Ft/év/fő

Címkék:
karrier, luxus, gazdagság, kereset, jövedelem, keresetek, életszínvonal, gazdag, gazdagok, bérszínvonal, területfejlesztés,