Kellemetlen meglepetés: nem minden tanár bére nő szeptemberben

hvg.hu2017. június 15. 18:07

Kellemetlen meglepetés érheti a tanárokat szeptemberben: nem mindenkinek emelkedik a bére - írja az Eduline. Egy törvénymódosítás alapján tanárok maradhatnak ki a beígért 3,5 százalékos béremelésből, ha az intézményvezető úgy dönt, hogy alulteljesítettek.


Balog Zoltán szakminiszter pedagógusnapi köszöntőjében 3,5 százalékos béremelést ígért a tanároknak, és Palkovics László oktatási államtitkár is szeptemberi béremelésről beszélt. De jött egy jogszabálymódosítás, amelynek értelmében lesznek olyan pedagógusok, akiknek egy forinttal sem emelkedik majd a bérük szeptembertől.

A szeptember 1-jén életbe lépő módosító lehetővé teszi, hogy az intézményvezetők teljesítményalapon oszthassák el a pluszpénzt a pedagógusok között. Így lehetséges, hogy egyeseknek a vártnál nagyobb mértékben, másoknak pedig egyáltalán nem nő a fizetése. A béremelés egyébként a még 2012-ben elfogadott pedagógus-életpályamodell alapján jár a tanároknak.

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke azt mondta az Eduline-nak, egyetért azzal, hogy jutalmazzák a jobban teljesítő tanárokat, de azt etikátlannak tartja, hogy egyesek kimaradnak a béremelésből, hiszen azt a pedagógustársadalom egésze harcolta ki.

Címkék:
béremelés, penzcentrum, tanárok, pedagógus életpályamodell, pedagógus béremelés,