Egy teknő, mint fürdőszoba? Szegénységéről vallott a tehetségkutató nyertese

Pénzcentrum2017. március 18. 16:00

Több ismert hazai sztárnak indult nehezen az élete, ők tudják, milyen éhesnek és szegénynek lenni. A nehéz körülmények ellenére mégis sikerült kitörniük. Közéjük tartozik Szűcs Judith is, akinek az 1972-es Ki Mit Tud? hozta meg a várt sikert, és a nagy fordulatot az életében.

Az énekesnő elmondása szerint a szüleinek is nagyon jó hangja volt, a testvére hangszeren játszottak, és úgy gondolja a zene tartotta össze a családot, és közben nem gondoltak arra, hogy éhesek.

Nagyon pici házunk volt, sokáig mind egy szobában éltünk, ezt az otthont bővítették. Nagy szó volt, amikor fürdőszobánk lett, addig teknőben fürödtem vagy hetente-kéthetente a szomszédoknál, akiknek cserébe anyu varrt. Télen, hogy ne fázzunk a buszmegállóban, anyu táncolt velem"

- mondta a Hot! Magazinnak Szűcs Judith, aki úgy emlékszik vissza, hogy nagyon szép gyerekkora volt. Az énekesnő a szegénység miatt jelentkezett fodrásztanulónak, hogy segíthesse a családját.

Nagyon jó bizonyítványom volt, mondták is, hogy 4,6-tal nem fodrásznak szoktak menni. De én minél előbb pénzt akartam keresni, hogy segítsek anyunak"

- mondta az 1972-es Ki Mit Tud? nyertese. A 63 éves énekesnő gyermekkori szegénysége egyáltalán nem példátlan, az 1950-60-as években a magyarok többségénél még luxusnak számított a fürdőszoba, csak nagyon kevesen engedhették meg maguknak. Az igazán nagy baj az, hogy még napjainkban is 200 ezer magyar gyermek olyan házban él, hol nincs fürdőszoba és WC. A szegénység és a lakhatási szegénység még ma is hatalmas társadalmi problémát jelent.

A lakhatási szegénységről tavaly a Habitat for Humanity készített átfogó kutatást. Magyarországon 840 ezer ember küzd ma súlyos megfizethetőségi problémával, akiknek a fizetésük 40 százaléka lakhatásra megy el. Emellett két és fél millió magyar él olyan lakásban, ami beázik, penészes, és egészségtelenek az életkörülmények. Körülük fél millió gyerek. A méltányos lakhatáshoz az is hozzátartozik, hogy nem túlzsúfolt a lakás, hanem mindenkinek van lehetősége normális pihenésre, a gyerekeknek tanulásra - ez ma 4 millió embernek nem adatik meg - derült ki a szervezet Magyarország lakhatási szegénységről szóló jelentéséből.

Elemzésük szerint 300 ezer ember él olyan településrészeken, ahol nincs munkalehetőség, a gyerekeknek pedig nem biztosított a színvonalas oktatás. És ezek csak a rossz településrészeken élők száma, nincsenek beleszámolva a leromlott, elszigetelt kis települések lakosai.

Sorra szüntetik meg segítséget

Megszűnt 2015-ben a normatív lakásfenntartási támogatás, amely korábban a többtagú, alacsony jövedelemmel rendelkező családoknak jelentett segítséget. Ők most már az önkormányzatokhoz fordulhatnak támogatásért, a települési támogatást viszont az adott önkormányzatnak saját forrásból kell fedeznie.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Emellett az adósságkezelési szolgáltatás is megszűnt, ami az eladósodott háztartásoknak jelentett állami segítséget a törlesztéshez. A szervezet megvizsgálta a magáncsőd intézményét is. Azt látták a nemzetközi összehasonlításban, hogy a magyar törvény nagyon szigorú lett, és az adósnak nagyon sok feltételnek kell megfelelnie, ami csak növeli a kiszolgáltatott helyzetét.

A lakásszerzési támogatások nem a szegényeknek segítenek

A csok, az új építésű ingatlanokra vonatkozó áfa-csökkentés, az építés esetén igényelhető adóvisszatérítés és az építési jogszabályok változásai nem a lakhatási szegénységben élőknek nyújtanak segítséget. Így az ő helyzetükben érdemi változásokat nem hoznak ezek az intézkedések. A jelentés készítői emellett azt is problémának látják, hogy az említett intézkedések mind hozzájárulnak a tulajdonorientációs problémához, és ezzel egy időben nem látnak semmilyen érdemi változást a bérlakás-szektor fejlesztésében.

Ha szegény családok is hozzáférnek a jelenlegi támogatásokhoz, ez is újabb problémákat vetnek fel. Olcsóbban jutnak lakáshoz, de ezáltal olyan területekre mennek, ahol kevesebb a munkalehetőség. Tehát nem született 2015-ben egyetlen intézkedés sem, ami valóban megoldást jelenthet a lakhatási szegénységre - ez derült ki a kutatásból. Így még ma is sok család olyan körülmények között él, mintha az 1950-es évek Magyarországában.

Címlapkép: MTVA, Zih Zsolt

Loading...

Címkék:
karrier, szegénység, lakhatás, tehetségkutató,