Mutatjuk, milyen luxusvacsorát főztek Széll Tamásék a szakácsolimpián + fotók

Pénzcentrum2017. január 24. 18:28

 Ma reggel 8 órakor indult a 30. Bocuse d'Or világdöntő, és a mai nap egyben a magyar csapat versenynapja is volt. Széll Tamás és csapata 9.50-kor láttak hozzá a két versenyétel elkészítéséhez. Mutatjuk, milyen ételek készültek a versenyen.

Dél-Korea

Dánia

Chile

Franciaország

Hollandia

Magyarország

Magyarország

Kiugrási lehetőség a magyar konyhának

Néhány éve még szinte senki sem gondolta, hogy a magyar csapat egyszer komoly reményekkel indulhat a lyoni döntőbe. Széll Tamás séfnek a Bocuse d'Or első magyar résztvevőjeként 2013-ban a tizedik helyet sikerült megszereznie.

Az idei világdöntőn ehhez képest legalább öt helyet szeretnék előrelépni, a dobogó pedig a legszebb álom lenne

- árulta el nemrég egy sajtótájékoztatón az Európa-bajnok, aki tavaly májusban megnyerte szakácsolimpia európai döntőjét.

A verseny lezárása után Széll Tamás exkluzív interjút ad a Pénzcentrumnak, amiben a világdöntőn szerzett élményeiről is részletesen be fog számolni.

Hamvas Zoltán, aki Magyarországot képviseli a 24 tagú zsűriben elmondta: tizenegy nyertes volt eddig a világon, a verseny győztes séfjének és csapatának alapvetően változik meg az élete, de az egész ország gasztronómiájára másképp tekintenének, ha komoly eredményt sikerülne elérni.

Címkék:
karrier, gasztronómia, verseny, penzcentrum,