Minden dolgozójának megemeli a bérét a Spar

Pénzcentrum2017. január 9. 12:30

Megállapodott a 2017-es bérekről a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ). Eszerint a vállalat valamennyi munkavállalója magasabb fizetést kap az idei évtől.

Eredményesen zárult Magyarország hatodik legnagyobb foglalkoztatója, a SPAR Magyarország és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének vezetősége között több fordulóban lezajlott bértárgyalás. A SPAR Magyarország a garantált bérminimum, illetve a minimálbér jogszabályban rögzített emelésén túl jelentős béremelést biztosít a dolgozók számára. A mintegy 13 ezer munkavállaló közül megközelítőleg 4 ezer fő fizetése nő a minimálbér, illetve a garantált bérminimum - jogszabályban rögzített - mértékére. A fennmaradó csaknem 9 ezer munkatárs bére pedig ennél, különböző mértékben, de egyaránt magasabb szintre emelkedik. 

A SPAR már 2016-ban is 4 milliárd forint bérfejlesztést hajtott végre és ez a szám 2017-ben eléri a 7 milliárd forintot, melyet a járulékcsökkentés csak kisebb mértékben, 1,5 milliárd forint erejéig kompenzál, a nagy része saját forrás. A kevesebbet keresők kapják a legnagyobb emelést, a magasabb jövedelműek fizetése pedig szintén jelentősen emelkedik"

 - hangsúlyozta Maczelka Márk kommunikációs vezető.

"A kereskedelemben az állandósult létszámhiány, a nagy fluktuáció és a megnövekedett terhelés miatt nagy szükség van a jelentősebb béremelésre. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete részéről pozitívan értékeljük, hogy a SPAR a 2017-es évben komoly lépést tett annak érdekében, hogy a munkavállalók bére nagy mértékben emelkedjen" - tette hozzá Dr. Sáling József a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke.

Az SPAR valamennyi dolgozója, mintegy 13 ezer munkavállaló 2017-ben évi 100 ezer forintnyi készpénzes, béren kívüli juttatásban részesül.

A vállalatnál több mint 5 éve dolgozó munkatársak további - éves szinten - 40 ezer forint értékű béren kívüli juttatást kapnak, mégpedig Szép-kártyán. Mindezeken felül megmarad a dolgozók 13. havi juttatása is, amely egyedülálló a hazai élelmiszer kiskereskedelmi szektorban.

Címkék:
karrier, bér, béremelés, spar,