Ők már biztos több pénzt kapnak jövőre

MTI2016. december 30. 16:00

Az adócsökkentések, valamint a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének hatására a bérek 8-9 százalékos emelkedésére lehet számítani a következő időszakban, ami a mintegy 1,6 százalékos inflációval számolva a reálbérek körülbelül 7 százalékos növekedését jelentheti - mondta Cseresnyés Péter délelőtti sajtótájékoztatóján.

A novemberben megkötött bérmegállapodás alapján a garantált bérminimum 25 százalékkal emelkedik, így jövőre éves szinten mintegy nettó 250 ezer forinttal több marad a munkavállalóknál, mint ebben az évben. A minimálbér 15 százalékos emelése pedig évi nettó 140 ezer forintos többletet jelent. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára hozzátette, hogy a gyermekes családoknál ennél jelentősebb mértékben nő majd a nettó összeg, mert a gyerekek után járó adókedvezmény továbbra is él. 

A kétgyermekes családok nagyobb adókedvezményt kaphatnak 2017-től, mint idén, ezzel évi 60 ezer forinttal nő a családoknál maradó pénz.

A különböző adók - például a bérre rakódó terhek - csökkentésének hatására várhatóan a magasabb bérszinteken is jelentősen emelkednek majd a keresetek.

A jövő évi béremelésekről szólva az államtitkár egyebek mellett felidézte: további 5 százalékkal nő a rendőrök, a tűzoltók, a katonák és a büntetés-végrehajtásban dolgozók bére, a megyei kormányhivatalokban dolgozók illetménye átlagosan 24 százalékkal emelkedik, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai további 5, a felsőoktatásban dolgozó kutatók szintén 5 százalékos béremeléssel számolhatnak. Emellett jelentősen emelkednek a fizetések az oktatásban, a kulturális és a szociális ágazatban, valamint az egészségügyben is.

Címkék:
karrier, bér, NGM, minimálbér, béremelés, munka, munkaerőpiac, adócsökkentés,