Megint jelentős béremelést kapnak a szociális dolgozók

MTI2016. december 18. 17:35

A két évben is újabb jelentős bérfejlesztésre számíthatnak a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazat dolgozói, akiknek a bére ennek eredményeként átlagosan 62 százalékkal emelkedik 2013-2018 között - mondta Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.

A kabinet 2014-től minden évben többletforrásokat jutat az ágazatban dolgozók bérének emelésére: 2014-től évi 12 milliárd forintos bérpótlékkeretet állapított meg, amit a következő két évben 8-8 milliárd forintos bérkiegészítéssel megtoldott. Az elmúlt három évben így összességében 60 milliárd forinttal több pénz állt rendelkezésre a bérek emelésére - fejtette ki Czibere, hozzátéve, hogy 

ezzel az ágazatban dolgozók átlagos bére havi bruttó 144 ezer forintról 175 ezer forintra emelkedett.

Czibere tájékoztatása szerint a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének hatására a következő két évben harmadával, mintegy 33 százalékkal tovább emelkedhetnek az átlagbérek, amelyek így jövőre 208 ezer forintra, 2018-ra pedig 233 ezer forintra ugorhatnak.

A kormány további 9 milliárd forintot szán a magasabb végzettségűek és a hosszabb ideje pályán lévők arányaiban magasabb béremelésének biztosítására, ezen kívül még 10 milliárd forintot szán a szociális ágazatban egészségügyi munkakört betöltők béreinek felzárkóztatására.

Címkék:
karrier, béremelés, szociális dolgozók,