Csökkentenék a közmunkások bérét az agráriumban

Világgazdaság2016. november 11. 09:01

Növelni kellene a közfoglalkoztatottak és a versenyszférában dolgozók bére közti különbséget - fejtette ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke a Világgazdaságnak.

Győrffy Balázs ezt a foglalkoztatási forma kiszorító hatásával indokolta, mondván, a programban kapható bér elmarad ugyan a minimálbértől, de nem eléggé ahhoz, hogy ne legyen vonzóbb annál a bérnél, amelyhez esetleg a nagyobb erőfeszítést igénylő mezőgazdasági munkával juthatnának hozzá az érintettek.

Ugyanakkor azt is javasolják, hogy az állam - a közfoglalkoztatási díjnak megfelelően - részben vagy egészben vállalja át azok bérének közterheit, akiket az őket kikérő vállalkozónak kiközvetít a munkaügyi központ. Az is szerepel felvetéseik között, hogy a kézimunka-igényes mezőgazdasági műveletek idején úgy ütemezzék a közfoglalkoztatási programot, hogy az ne vegyen el munkaerőt a gazdasági szférától, illetve szükségesnek látják felülvizsgálni a szociális szövetkezetek működésével kapcsolatos pályázatok rendszerét is.

Címkék:
karrier, közmunka, közfoglalkoztatás, közmunkás, közfoglalkoztatott, agrárium,