Fizetésemelést kapnak a magyar bírók: három lépésben nő a bér

MTI2016. június 18. 09:34

Fizetésemelést kapnak a magyar bírók, három ütemben, 5-5-5 százalékkal kaphatnak többet, és hamarosan életpályamodellt is kidolgozhatnak számukra.

Három ütemben, először már idén októbertől 5 százalékkal nő a bírák illetménye, majd jövő januártól és 2018 januárjától további 5-5 százalékos emelést kapnak

- jelentette be Trócsányi László igazságügyi miniszter. Az Országgyűlés döntése értelmében a bírósági költségvetési fejezet személyi része tartalmazza a béremeléshez szükséges forrást.

Nagyon rég volt bírói fizetésemelés, s ha a bírói fizetések nem vonzóak, a legmagasabb kvalitásúak nem ezt a pályát választják

- tette hozzá a miniszter. Véleménye szerint a bírói pályának vonzónak kell lenni, ehhez olyan béreket kell adni, amelyek igazságosak. A bírói béremelés egyébként  valamennyi bíróra vonatkozik, sőt, hamarosan akár életpálya modellt is kidolgozhatnak számukra.

Címkék:
karrier, munka, bíróság,