Egyre több fiatal választja az iskola helyett a közmunkát

Magyar Nemzet2016. június 2. 10:03

2013 és 2015 között több mint 11 szeresére nőtt a 18 évesnél fiatalabb közmunkások száma - írja a Magyar Nemzet.

Három éve 101, 2014-ben ennek több mint ötszöröse, 568, 2015-ben pedig már 1123 volt a 18 év alatti közfoglalkoztatottak havi átlagos száma, vagyis két év alatt tizenegyszeresére nőtt az iskolába járás helyett közmunkásként dolgozó fiatalok száma- írja a lap a Belügyminisztérium adataira hivatkozva. Sok hátrányos helyzetű család ugyanis tudatosan választotta a gyerekének a tanulás helyett a közfoglalkoztatást, mióta 18-ról 16 évre csökkentették a tankötelezettség korhatárát.

A szakértők szerint azonban a közfoglalkoztatási és a tankötelezettség életkor leszállítása növeli a korai iskola elhagyók számát, hiszen a fizetés munkára ösztönzi a fiatalabbakat. Amennyiben pedig növekszik a végzettség nélküli fiatalok száma, akkor ez hosszú távon növeli a munkanélküliséget és az inaktív réteget, hiszen az érintetteknek szakma hiányában esélyük sem lesz elhelyezkedni a nyílt munkaerőpiacon.

Címkék:
karrier, közmunka, tanulás, fiatalok, korhatár,