Jövőre is a közmunka dominál majd

Világgazdaság2016. május 3. 08:30

Bár az idei 340 milliárd forint után jövőre 15 milliárddal kevesebbet szán a kormány a közfoglalkoztatásra, utóbbi költségei mellett továbbra is teljesen eltörpülnek a klasszikus munkaerő-piaci programokra szánt források - írja a Világgazdaság.


Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a jövő évi költségvetés pusztán a közmunka révén járul hozzá a foglalkoztatás bővüléséhez, hiszen a Nemzeti Foglalkoztatási Alapban (NFA) jövőre a közfoglalkoztatásra 325 milliárd forintot szánnak, aktív foglalkoztatáspolitikai eszközökre azonban csupán 16 milliárd forintot.

A munkanélküliek ellátására, valamint a foglalkoztatási és képzési támogatásokra jövőre pontosan ugyanannyi pénzt irányzott elő a kormány, mint tavaly, sőt a bérgarancia-kifizetések összegét még csökkentette is több mint 900 millióval. A szakképzési és felnőttképzési támogatásokra ugyanakkor mintegy 6, az uniós programok elő- és társfinanszírozására 15 milliárddal több jut 2017-ben, mint az idén.

A közmunkarendszer dominanciáját az idei országjelentésében az Európai Bizottság is kifogásolta. Az Európai Bizottság szerint a közmunkarendszer nem támogatja kellőképpen a résztvevők visszatérését a nyílt munkaerőpiacra, ami azzal a kockázattal jár, hogy a közmunkások a rendszerben ragadnak. A hivatalos magyar adatok szerint a rendszerből sikeresen kilépők aránya 2014-ben 12,6 százalék, 2015 első felében pedig 13,1 százalék volt. A rendszert 2015 első felében elhagyók több mint 60 százaléka 180 napon belül ismét közmunkát vállalt.

Címkék:
karrier, bér, közmunka, munkanélküliség, foglalkoztatottság, foglalkoztatáspolitika,