Tudsz titkot tartani? Milliókat kaphatsz, ha nem

Világgazdaság2016. január 21. 09:03

Több tízmillió forintnyi informátori díjat fizetett ki a Gazdasági Versenyhivatal 2010 óta - írja a Világgazdaság.

2010 óta három magánszemélynek összesen 45 millió forint informátori díjat fizetett ki a Gazdasági Versenyhivatal. Először a 2013 végén lezárt irodaszer-piaci kartellügy feltárását lehetővé tevő magánszemély kapott informátori díjat - több mint tízmillió forintot - a versenyhivataltól.

Mivel a jutalom összege az ügyben kiszabott bírság egy százaléka (maximum 50 millió forint), a 2014-ben lebukott - 2,8 milliárdos összbírsággal sújtott - betonkartell informátorának már mintegy 28 millió ütötte a markát.

Az "informátorok" főképpen nem a versenytörvény megsértéséről szóló információkat adnak, hanem más bűncselekmények (például korrupció) gyanúját vetik fel. Márpedig az informátori díj csak azoknak jár, akik kartellek lebuktatásához szolgáltatnak nélkülözhetetlen információkat. Marosi Zoltán, az Oppenheim Ügyvédi Iroda versenyjogi szakértője szerint a magyar informátori díj intézménye kuriózumnak számít, ugyanis itthon harmadikként vezették be a világon.

Címkék:
karrier, gazdasági versenyhivatal, versenytörvény,