10 napja kellett volna fizetést kapniuk: "Szokásjog a probléma" a MÁK szerint

Pénzcentrum/MTI2016. január 9. 17:11

Haladéktalanul kivizsgálják a később utalt fizetésekről szóló panaszokat az MÁK-nál. A szervezet elnöke szerint a szokásjog jelentette eddig a legnagyobb problémát. Ahogy arról a Pénzcentrum írt: a decemberi béreket sok munkavállalónak már a két ünnep között elutalták.

A Magyar Államkincstár haladéktalanul és egyesével kivizsgálja az állami szférában dolgozók esetleges, bérekkel kapcsolatos panaszait

 - mondta Dancsó József, a Magyar Államkincstár (MÁK) elnöke. Erre azért van szükség, mert az országban több helyen, Fejér megyétől Budapesten át Gyuláig sok olyan közalkalmazott van, aki 30-50, vagy akár 100 ezer forinttal kevesebb pénzt kapott, mint kellett volna. Az elnök az hangsúlyozta, csak azokkal a panaszokkal tudnak érdemben foglalkozni, amelyekről tudomásuk van.

Az átállás során az egyik legnagyobb nehézséget egyfajta szokásjog jelentette, amely szerint a munkavállalók adott hónap első vagy második napján megkapták az illetményüket, miközben a törvény azt írja elő, hogy ötödikéig, illetve tizedikéig kell megkapniuk a járandóságaikat. Ez sokak számára újdonság volt, amit meg kell szokni, át kell állni

- tette hozzá Dancsó. Ahogy a Pénzcentrum erről korábban írt: a decemberi béreket sok olyan közalkalmazott, aki a KLIK alá tartozik már a két ünnep között megkapta, vagy legalábbis meg kellett volna kapnia. A kérdésünkre a Klebersberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) üzemeltetője, az Emberi Erőforrások minisztériuma (EMMI) akkor ezt a választ adta:

A KLIK az esedékes munkabérek kifizetésénél a kollektív szerződésben foglaltaknak megfelelően jár el, így biztosítva azt, hogy minden munkavállaló a tárgyhónapot követő hónap 5. napjáig megkapja havi illetményét. A január eleji munkaszüneti napok miatt azonban ez decemberi utalással teljesíthető.

Decemberben egyébként 99 ilyen esetről tudott a MÁK, januárban eddig 4 problémás kifizetésről szereztek tudomást. Tavaly szeptember 1-jével egy új, az úgynevezett Központosított Illetményszámfejtési Rendszerre (KIRA) tértek át, amely novembertől országosan működik. Ennek lényege, hogy egyetlen rendszerben kezelik a bérszámfejtést, ami akár kétmilliárdos megtakarítást is eredményez a központi költségvetésnek, hiszen nem kell megelőlegezni a fizetéseket, hanem még adott hónapban megtörténhet a számfejtés, hasonlóan a piaci szférához.

Címkék:
karrier, bér, munka,