Ezért nem lehet bérreformot hirdetni Magyarországon

MTI2015. december 30. 15:02

Csökkenteni kell az élőmunka terheit a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint, mert a jelenlegi állami jövedelem-elvonási rendszer gátja egy nagyobb arányú bérreformnak.

Dávid Ferenc elmondta: most 100 ezer forint bruttó bér a munkaadónak a járulékok miatt 128,5 ezer forintba kerül, míg a dolgozó 65,5 ezer forintot kap kézhez. Vagyis egy forint nettó bér kifizetése csaknem egy forint állami elvonással párosul.

A főtitkár egyetért azzal, hogy a minimálbér nettó értékét közelíteni kell a létminimumhoz, ez tisztességes törekvés a szakszervezetek részéről, de a jelenlegi adó- és járulékkörnyezetben a munkaadók nem tudják vállalni. A közszféra túlfoglalkoztatása kiemelkedően nagy kiadás az államnak, amit csak túlzott adóztatással lehet egyensúlyban tartani.

Amíg ezt a kiadást nem mérsékli a kormány, addig nem tud adót és járulékokat csökkenteni, amire pedig a vállalkozói szférának szüksége volna. Egy olcsóbb, hatékonyabb államot a gazdaság jobban tudna működtetni - mondta.

Címkék:
karrier, fizetés, bér, munkabér, fizetésemelés, bérreform,