Egyre több magyar hagyja el az országot

Magyar Nemzet2015. november 27. 08:33

Jelentősen nőtt két év alatt azoknak a magyaroknak a száma, akik hivatalosan is Németországban, illetve Nagy-Britanniában vállalnak munkát - írja a Magyar Nemzet.

A napilap a német és a brit statisztikai hivatal tavaly év végi adataira hivatkozva közölte, hogy Németországban körülbelül 80 ezer, az Egyesült Királyságban megközelítőleg 55 ezer magyar dolgozik.

Hozzátették: Németországban 2012 és 2014 között a kereső tevékenységet végző regisztrált magyarok száma csaknem 70 százalékkal nőtt. A Német Szövetségi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2014-ben az országban tartózkodó 115 ezer magyarból 80 ezer folytatott regisztrált kereső tevékenységet. 2012-ben 65 ezerre tették a magyarok számát, közülük 47 ezren dolgoztak - részletezte a lap.

A napilap ismertetése szerint a brit Nemzeti Statisztikai Hivatal arról tájékoztatott, hogy 2014-ben az országban 55 ezren voltak a 16 évesnél idősebb, magyar származású, kereső tevékenységet folytatók. 2012-ben 35 ezer bejelentett munkahellyel rendelkező magyar volt a briteknél.

A lap felhívta a figyelmet arra, hogy az adatsorok nem tartalmazzák azokat, akik nem bejelentett munkahellyel rendelkeznek. Mint írták, pontos adatok hiányában csak becslések vannak arra, hogy hány magyar dolgozhat összesen külföldön, ezt a számot 350 és 500 ezer közé teszik.

Címkék:
karrier, külföld, munkavállaló, külföldi munka, kivándorlás,