Fontos változás jön a cafetériánál: ezért lesz jó a munkavállalóknak

Pénzcentrum2015. november 23. 12:34

A Parlament által elfogadott adótörvények értelmében évek óta először, 2016-ban csökken a cafeteria után fizetendő céges adó - hangzott el a Patika-csoport rendezvényén.


A munkavállalók munkahely-választási szempontjai között fontos szerepe lehet a béren kívüli juttatási rendszernek. Az egyre élesebb piaci verseny, valamint a munkavállalókért folytatott fokozott küzdelem különösen fontossá tette a munkáltatók számára, hogy minél költséghatékonyabb módon adjanak minél többet a munkavállalóik számára.

Magasabb jövedelmi szegmensben a bruttó bérjövedelem 30 százalékát, alacsonyabb bérkategóriába tartozók esetén viszont akár az 50 százalékát is elérheti az ideális cafeteriakeret. Ma már ugyanis nincs olyan, a mindennapi megélhetésünkhöz szükséges kiadás, amely ne lenne fedezhető valamely juttatási keretből

- mondta el Kardos György, a Bonus-Cafeteria Kft. ügyvezető igazgatója.

Dr. Andrási Jánosné, a NAV Ügyfélkapcsolati és Tájékoztatási Főosztályának osztályvezetője hangsúlyozta, hogy jövőre nem lesz jelentős változás a rendszerben: az SZJA egy százalékos csökkentésének köszönhetően csökken cafeteria adókulcsa, de nem módosul az adóalap, marad az 1,19-es szorzó. Nem változnak az egyes juttatások feltételei és a cafeteria keretösszege sem, vagyis már most el lehet kezdeni a jövő évre vonatkozó dolgozói nyilatkoztatásokat. A szakember ugyanakkor arra is felhívta a munkáltatók figyelmét, hogy a cafeteria nem önálló juttatási jogcím adózási szempontból.

Dr. Lukács Marianna, a Patika-csoport vezetője hozzátette: az önkéntes egészség- és nyugdíjpénztári megtakarítások támogatásával a munkáltatók jelentősen hozzájárulhatnak a hosszú távú, felelős gondolkodás elterjesztéséhez.

Címkék:
karrier, cafetéria, béren kívüli juttatás, munkáltató, juttatás,