10 milliárdos program indul a megváltozott munkaképességű magyarokért

MTI2015. július 30. 09:33

A kormány év végén komplex és kiemelt program indítását tervezi a megváltozott munkaképességű emberek munkaerő-piaci integrációját segítendő 10 milliárd forintos támogatással - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkár a jobbikos Vágó Sebestyén írásbeli kérdésére válaszul.

Az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában az államtitkár jelezte, hogy az uniós támogatással megvalósuló projekt mellett napirenden van a jelenlegi szabályok áttekintése is a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának további növelése érdekében.

Rétvári Bence közlése szerint a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásának ösztönzése munkavállalói oldalon is megvalósul. A munkáltatói adóterhek csökkentését célzó rehabilitációs kártya alapján több mint 30 ezer fő után veszik igénybe a járulékkedvezményt.

Kitért arra is, hogy a vonatkozó kormányrendelet alapján a munkáltatók a rehabilitációs foglalkoztatás keretében felmerülő bér- és többletköltségekre pályázat útján nyerhetnek támogatást. Ezáltal idén 30 375 megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatása valósul meg 34 milliárd forintból.

A megváltozott munkaképességűek számára az Új Széchenyi Terv részeként nyílt lehetőség rehabilitációs szolgáltatásokra és képzésekre összesen 23,5 milliárd forintból a TÁMOP program keretében. Ennek eredménye 7731 érintett bértámogatással történő elhelyezkedése, 6000 személy átképzése, valamint speciális szolgáltatások nyújtása - részletezte a parlamenti államtitkár.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Jelezte: a nyílt munkaerő-piaci elhelyezkedést segíti a rehabilitációs ellátás folyósítása melletti, heti 20 órában megengedett munkavégzés.

Címkék:
karrier, felzárkóztatás, megváltozott munkaképesség, szociális ellátás,