Mennyivel keresünk többet, mint tavaly?

Pénzcentrum2015. július 21. 14:00

Idén január és május között bruttó 255 ezer forint volt az átlagkereset. Ez azt jelenti, hogy egy átlagos magyar munkavállaló nettó 159 ezer forintot vitt haza.

2015. január-májusban 3,5 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az előző év azonos időszakához viszonyítva. A keresetek növekedési ütemét főként a minimálbérre, a garantált bérminimumra vonatkozó éves megállapodás, a közfoglalkoztatottak létszámalakulása és a szociális területen dolgozók bérkorrekciójának áthúzódó hatása befolyásolta - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból.

A legfontosabb tudnivalók a keresetek alakulásáról 2015 januárja és májusa között:

  • A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 242 700 forint volt.

  • A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (499 300 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén pedig a legalacsonyabbak (145 700 forint).

  • A költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, mintegy 193 ezer fő - az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó - kompenzációban részesült, összege átlagosan 9900, illetve 9400 forint volt.

    JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

    Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

     

  • Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 159 000 forint volt. 2015-ben a családi kedvezmény igénybevételének szabályai csak kismértékben változtak, ez számottevően nem befolyásolta a nettó keresetek átlagindexét. Ugyanakkor a kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 165 800 forintra becsülhető.

  • A nemzetgazdasági szintű, átlagos havi bruttó munkajövedelem 255 000 forint volt.

 

Címkék:
karrier, fizetés, bér, ksh, keresetek,