Sikeres a közmunka, csak nem abban, amiben kéne

Pénzcentrum/Index.hu2015. július 3. 16:30

Kedden elfogadta a parlament azt a módosító javaslatot, ami lehetővé teszi, hogy az önkormányzat idénymunkára kölcsönadja a közmunkásokat, és három hónapra kizárja a közmunkából azokat, akik nem szeretnének ezzel a lehetőséggel élni. Egy nappal a parlament szavazása előtt jelent meg az MTA átfogó tanulmánykötete, ami majdnem 300 oldalon elemzi a kormány közmunka programját.

A közmunka a legtöbb esetben a nem a munkaerőpiacra csatornázza vissza a programban résztvevőket, hanem közmunkába, vagy a regisztrált munkanélküliségbe legalábbis ezt mutatják az adatok, amiket Cseres-Gergely Zsombor és Molnár György elemez a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontjának friss kötetében. A kutatók azt találták, hogy fél évvel azután, hogy véget ért a közfoglalkoztatási periódus, amiben részt vetek. Így annak az 517 730 embernek, aki 2011-12-ben részt vett közmunkaprogramban, 180 nappal később majdnem

  • a fele ismét regisztrált munkanélküli volt,
  • 34 százaléka ismét a közfoglalkoztatásban találta magát
  • és csak 13,3 százalék dolgozott a nyílt munkaerőpiacon,
  • miközben 6,7 százalékról nem lehet tudni, mi van vele.

Az adatok azt mutatják, hogy az esély arra, hogy valaki rendes piaci állást találjon magának, annál kisebb, minél több időt tölt az ember a közfoglalkoztatásban és a munkaügyi rendszerben úgy általában. Ez azért is szomorú, mert a közmunkaprogram célja elvileg pont az lenne, hogy visszasegítse az embereket a munkaerőpiacra.

A közfoglalkoztatásban adott képzések is inkább a közmunkába, mint a nyílt piaci elhelyezkedés felé vezetnek. Érdekes és szomorú eredmény az is, hogy a kutatás szerint legnagyobb eséllyel a szakmunkás végzettségűek kerülnek a közmunkából vissza a közmunkába, pedig a kormány éppen most alakítja át az oktatási rendszert, hogy még többen legyenek a szakiskolások.
Az is látszik az MTA-ban összeszedett adatokból, hogy nyáron sokkal nagyobb eséllyel lépnek ki a nyílt piacra azok, akik korábban közmunkások voltak, télen és tavasszal pedig újabb belépési hullám jön a közmunkába. Ehhez hozzátehetjük, hogy ez várhatóan még inkább így lesz, a kedden megszavazott módosítás után, amivel az állam a közfoglalkoztatottak nyílt piaci kilépésére is rátette a kezét.

 

Címkék:
karrier, munkanélküli, közmunka, munkanélküliség,