Ezeken a területeken sem lesz béremelés jövőre

Magyar Nemzet2015. május 21. 10:00

A jövő évi költségvetésben fillérre ugyanannyi marad a gyermekjóléti központok támogatására (2,0994 millió forint/központ) is, mint idén. Emellett a kisgyermekek napközbeni ellátását biztosító intézmények támogatása sem nő - írja a Magyar Nemzet.

A többek között a gyermekvédelmi dolgozókat, a bölcsődei alkalmazottakat és a szociális gondozókat tömörítő szociális szféra bére nem nő jövőre, csak azt a fejenként havi 5-11 ezer forintos ágazati pótlékot kapják majd meg a dolgozók, amely idén is járt. A szociális bértábla mind az egészségügyi, mind a pedagógus-bértáblától jelentősen elmarad, egyes kategóriákban akár az 50 százalékot is meghaladja a bérek közötti különbség. A szférából egyedül a bölcsődei diplomás kisgyermeknevelők kapnak béremelést, ők annyit keresnek jövőre, mint a pedagógusok. Az ő bérrendezésükre 1,4 milliárd forintot különített el a kormány, a kisgyermeknevelőknek azonban mindössze 14 százaléka diplomás.

Címkék:
karrier, bér, bölcsőde, költségvetés, gyermekvédelem, pedagógus bértábla,