Több mint 100 ezer magyar ment külföldre dolgozni tavaly

Világgazdaság2015. február 10. 09:31

Soha nem volt még olyan sok külföldön egy éven belül munkát vállaló magyar, mint tavaly év végén. Elsősorban a magasabb jövedelem miatt mennek nyugati országokba az emberek, de ha már ott vannak, akkor egyelőre nem is nagyon jönnek vissza - írja a Világgazdaság.

A tavalyi év utolsó három hónapjában már 111 ezer magyar dolgozott egy éven belül külföldön, ami történelmi rekordnak számít. Az elmúlt két évben 90 és 100 ezer körül, 2010-ben és 2011-ben pedig csak 50-60 ezer között ingadozott a létszámuk a KSH szerint.

Az elmúlt négy évben egyre többen próbálnak szerencsét Nyugat-Európában, azonban a magyar kivándorlók különböznek a környező országokból, ugyanis velük ellentétben a magyarok jellemzően nem térnek haza az előzetesen tervezett néhány év után. Ennek oka, hogy beilleszkednek, kialakulnak a kapcsolataik, baráti körük, ráadásul az itthon maradt barátok, családtagok is arra sarkallják őket, hogy ne jöjjenek vissza Magyarországra.

 

Címkék:
karrier, kivándorlás, emigráció,