Kevesebb vagyonosodási vizsgálat, nagyobb halak

Pénzcentrum2015. január 14. 08:31

Kevesebb vagyonosodási vizsgálatot indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tavaly mint két évvel korábban, a megállapított nettó adókülönbözet azonban több mint 20 százalékkal volt magasabb a 2012. évinél - írja az adóhatóságtól kapott adatokra hivatkozva a a Napi Gazdaság.

Míg 2012-ben 2362 vagyonosodási vizsgálat indult, tavaly november végéig 772 eljárást indított a hivatal, és az áthúzódó vizsgálatokkal együtt 1627-et fejezett be. A befejezett vizsgálatok száma 2012-ben kicsit több mint 2000 volt.

2012-ben 20 millió 640 ezer forint, 2013-ban 21 millió 114 ezer forint, 2014 novemberéig pedig 25 millió 646 ezer forint nettó adókülönbözetet tártak fel az ellenőrök, a megállapítási arány pedig 80 százalékos volt.

Címkék:
karrier, NAV, vagyonosodás, adócsalás, vagyonosodási vizsgálat,