Így változik a pedagógusok bére: ennyivel kaphatnak többet

MTI2014. december 14. 10:01

A jövő évi költségvetésben benne van a következő pedagógusbér-emelés fedezete, és 2015 szeptemberétől átlagosan legalább 3,4 százalékkal nő majd a pedagógusok alapilletménye az idei, októberben kézhez kapott bérhez képest - közölte a köznevelési államtitkárság.

Előzőleg a Nemzeti Pedagóguskar elnöke és 13 rangos állami és egyházi gimnázium vezetője levélben kérte a kormányfőt, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) illetékes vezetőit és a parlamenti pártok frakcióvezetőit, hogy továbbra is a minimálbérhez kötötten emelkedjenek a pedagógusbérek, és ne változtassanak a vonatkozó szabályozáson.

2015 szeptemberétől átlagosan legalább 3,4 százalékkal nő majd a pedagógusok alapilletménye a 2014. évi, októberben kézhez kapott bérhez képest. A béremelés 2016-ban, majd 2017-ben is folytatódik. Erre a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtását rögzítő kormányrendelet biztosít garanciát.

2015. januártól több mint 20 ezer pedagógus illetménye az előmeneteli rendszer részeként legalább 8 százalékkal növekszik majd. Ők azok, akik pedagógus II., vagy mesterpedagógus minősítést kaptak idén. 2016 januárjától a kormányzat szándékának megfelelően tovább folytatódik a pedagógus II. és a mesterpedagógus fokozatba átlépők számának a növekedése, így a bérük is nő - mutattak rá.

A pedagógus életpályához tartozó béremelés 2015. szeptember 1-jétől kiterjed majd azokra a nevelő-oktató munkát segítő munkakörökben dolgozókra - például pedagógiai asszisztensekre - is, akik rendelkeznek pedagógus szakképzettséggel. A pedagógusbér-emelés fenntartótól függetlenül minden pedagógusra vonatkozik - jelezték.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Címkék:
karrier, pedagógus, pedagógus életpálya,