Hatalmas az érdeklődés az ingyenes nyelvtanfolyamok iránt

Pénzcentrum2014. november 3. 11:04

Már közel négyezer fiatal vesz részt a diplomamentő program nyelvtanfolyamain, másfél hónap alatt 340 képzés indult el az ország 82 településén.

Varga Mihály emlékeztetett: az első képzések augusztus utolsó napjaiban startoltak. A most futó tanfolyamok mellett további 329 képzés vár indításra.

A számokból látszik, hogy ideális csoportlétszámmal folynak az oktatások, hiszen 12 fős kiscsoportokban jól lehet haladni a nyelv elsajátításában. Mindenkinek szeretnénk lehetőséget adni arra, hogy olyan képzést találjon a választott településen, ami elfoglaltságának, előzetes nyelvtudásának megfelel. Az év végére terveink szerint elérjük a 10 ezres részvételt

- mondta a miniszter.

Varga Mihály hangsúlyozta, a program segíteni kíván azoknak, akik nem tudták önerőből finanszírozni a nyelvi képzést, mert a főiskolai/egyetemi évek alatt nem rendelkeztek ehhez megfelelő jövedelemmel, vagy az iskolából kikerülve a családalapítás miatt erre nem volt anyagi lehetőségük.

A diákok 75 százaléka angol, 25 százaléka német, 2 százaléka francia nyelvoktatásra jelentkezett.

A szakminiszter szerint a program tapasztalatai és eredményei alapján lehet majd dönteni arról, szükség van-e a folytatásra. Felmérések szerint Magyarországon közel 50 ezren nem tudják átvenni diplomájukat nyelvvizsga hiányában. 2013-ban 37 ezer hallgató szerzett diplomát, további 8800-an (19 százalék) azonban csak záróvizsga bizonyítványt kaptak, mert nem rendelkeztek az előírt nyelvvizsgával.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A nemzetgazdasági miniszter 2013 december 30-án döntött a 3 milliárd forintos költségvetésű diplomamentő program támogatásáról, amelynek a legfontosabb elvárása az, hogy a résztvevők 2015. december 31-ig sikeres nyelvvizsgát tegyenek. A résztvevők számára a képzés ingyenes. A nyelvvizsga költsége az egyént terheli, de regisztrált munkakeresőknél a program ezt is átvállalja.

Címkék:
karrier, nyelvvizsga, nyelvtanfolyam, nyelvtanulás, diplomamentő program,