Bővül a közmunka program: többen, többet dolgoznak majd

Magyar Nemzet2014. május 6. 10:00

Jelentős pluszforrást csoportosít át a kormány az idei közfoglalkoztatás finanszírozására, így újabb programok indulhatnak el vidéken - írja  a Magyar Nemzet.

A korábbi tervek szerint havonta átlagosan 140-160 ezer embert foglalkoztattak volna, ám ennél jóval nagyobb volt az igény, ezért döntöttek úgy, hogy kétszázezer ember foglalkoztatását finanszírozzák. A közfoglalkoztatottak jelentős része többet is keres majd, hiszen hat helyett nyolc órában dolgozik, és lehetőség lesz időkorlát nélküli foglalkoztatásukra is. Ehhez jelentős többletforrás szükséges, amit átcsoportosítással oldanak meg.

A kormányhatározat szerint a belügyminiszternek fel kell mérnie azt is, van-e reális igény kétszázezer fő feletti közfoglalkoztatásra is, és július 15-ig tervezetet kell készítenie a többletlétszám foglalkoztatására. A miniszternek július 1-jéig meg kell vizsgálnia a határozatlan idejű közfoglalkoztatási munkaszerződések lehetőségét, és azok felmondása jogi feltételrendszerének kialakítását is. Az intézkedések megvalósításához szükséges többletforrásra szintén Pintér Sándornak kell javaslatot tennie július 15-ig.

 

Címkék:
karrier, közmunka,