Támogatott szakma lehet a gyermekhospice-ellátás

Magyar Nemzet2014. május 5. 08:32

Bekerülhet a finanszírozott szakmák közé, és normatív támogatást kaphat a hazai gyermekhospice-ellátás. A régóta tartó tárgyalások végére késő ősszel tehet pontot a Szemem Fénye Alapítvány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma - írja a Magyar Nemzet.

A nyugati és az amerikai tendenciákhoz hasonló, 20-40 százalékos állami szerepvállalást szeretne elérni a hazai gyermekhospice-ellátást biztosító Szemem Fénye Alapítvány elnöke. Gyura Barbara, a 2010-ben megnyitott pécsi Dóri Ház, valamint a 2011-ben létrejött Tábitha-ház alapítója úgy fogalmazott: az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) mindeddig nem támogatta a gyermekhospice-ellátást, vagyis száz százalékban önfinanszírozott szervezetként működnek.

"Működési engedélyünk természetesen van, viszont a finanszírozáshoz kell majd a következő lépés, hogy önálló szakmakódot kaphasson a gyermekhospice-ház" - tette hozzá. Gyura Barbara kifejtette, hogy az államtitkárság egy kétlépcsős finanszírozási konstrukciót javasolt, azaz első lépésben az otthonukban ápolt, a Dóri Ház személyzete által ellátott gyermekekre kaphatnak 4000 forint körüli támogatást, amiről már meg is kötötték a finanszírozási szerződést. Április elsejétől a finanszírozási szerződés jogszabályi háttere ugyanis már lehetővé teszi az otthoni gyermekhospice-ellátás támogatását, ami napi 4000 forintot jelent a beteg gyermeküket otthoni környezetben ápolóknak, amennyiben rendelkeznek az ÁNTSZ és az OEP engedélyével.

Címkék:
karrier, gyerek, támogatás,