Mit dolgozik majd télen 200 ezer közmunkás?

Pénzcentrum2013. november 26. 18:23

Kétszázezer ember vesz részt a november elején indult téli közfoglalkoztatási programban, közülük százezren képzésben részesülnek - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden Ozorán.

A téli közfoglalkoztatáshoz 19,7 milliárd forinttal kellett kiegészíteni az ez évi 154 milliárd forintos keretet, a jövő évben 184 milliárd forintot fordítanak a közfoglalkoztatási programokra - mondta Czomba Sándor a helyi közfoglalkoztatási program zöldségfeldolgozójában tartott sajtótájékoztatón.

A program november 1-jétől április végéig tart, a képzések, amelyekre 24 milliárd forintos európai uniós forrást használnak fel, december első hetében indulnak, és március végén fejeződnek be. Húszezren államilag elismert, az Országos Képzési Jegyzékben szereplő képzésen vehetnek részt, 29 ezer embernek betanító jellegű képzést szerveztek. További 48 ezer, legfeljebb nyolc általános iskolát végzett ember úgynevezett alapkompetencia-fejlesztésen vesz majd részt, négyezren kapnak lehetőséget az általános iskola 7-8. osztályának elvégzésére, és ezer közfoglalkoztatott tehergépjárművekre érvényes jogosítványt szerezhet.

A képzési programba bevonnak álláskereső pedagógusokat is, jelenleg csaknem ötezer pedagógus szerepel a munkaügyi nyilvántartásban - jegyezte meg.

A téli közfoglalkoztatás keretében elsősorban mintaprogramokban, illetve önkormányzati programokban, emellett állami vállalatoknál, vízügyi igazgatóságoknál, erdészeteknél dolgozhatnak az álláskeresők.

Címkék:
karrier, közmunka, közmunkás,