Kész, vége: bezár a legendás magyar üzem

MTI2013. október 29. 10:02

Bezárja több mint négy évtizede működő algyői palacktöltő üzemét a Prímagáz Zrt., ezzel 74 ember munkahelye szűnik meg - írta kedden a Délmagyarország.

2014. március 1-jéig működik a Prímagáz Zrt. algyői palacktöltő üzeme. A dolgozókkal két hete közölték, hogy a döntés megszületett és mindenben tartja magát a vezetőség a kollektív szerződéshez - olvasható a Csongrád megyei napilapban.
Az újságnak a döntés hátterét firtató kérdésére a cég azt válaszolta, a gázpalacktöltő munkát áttelepíti a Heves megyei Hortra. Céljuk az, hogy ezzel "kedvezőbb versenypiaci pozíciót" érjenek el, jobban megversenyeztetve a leendő beszállítókat, erre ugyanis Algyőn nem volt lehetőség.

Az algyői üzemet azért nem tartja meg, mert "a tárgyalások az ottani eddigi fő gázszállítóval, a Mollal csak részeredményeket hoztak, így a cég hosszabb távon nem tudja elérni a kívánt ellátási pozíciót". A Mollal továbbra is kapcsolatban kívánnak maradni. "A Mol és a Prímagáz megbízható partnerei voltak egymásnak az elmúlt 21 évben, és a Prímagáz továbbra is nyitott az együttműködés folytatására" - tették hozzá.

Az algyői gázüzemet a Dégáz alapította több mint negyven éve, sok helybelinek munkát adva. A Prímagáz - ezzel a márkanévvel 1934 óta forgalmaznak gázt Franciaországban - 1992 óta van jelen Magyarországon.

A Prímagáz Hungária Zrt.-t honlapja szerint most a Hollandiában bejegyzett SHV Holdings nevű multinacionális vállalat birtokolja száz százalékban.

A cég a cseppfolyós PB-gáz és a tiszta propán legnagyobb hazai kiskereskedelmi forgalmazója, több mint 3200 csereteleppel és 180 autógázkúttal. Emellett 6000 tartályos fogyasztót lát el tankautókkal.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A nyersanyagot a cég nagyrészt a Moltól, kisebb részt importból szerzi be. Algyő és Hort mellett Gógánfán, Pincehelyen, Tuzséron és Tiszabezdéden működtet üzemet, és összesen mintegy 260 dolgozót foglalkoztat.

A cég legutóbb közzétett, 2011-es nettó árbevétele 20,7 milliárd forint volt, üzemi eredménye 783 millió - áll a cikkben.

 

Címkék:
karrier, gyár, autógáz, égáz, dégáz,