Az ékszereket, a bundákat adóztatná Varga

MTI2013. október 12. 16:06

Varga Mihály szerint a bankok nem tettek szinte semmit a devizahitelesek problémájának megoldására. A nemzetgazdasági miniszter a Népszabadságnak adott interjúban közölte, ha november elejéig nem érkezik javaslat, a kormány pillanatokon belül be fogja nyújtani saját megoldását.

A napilap szombati számában megjelent interjúban azzal kapcsolatban, hogy november elsején lejár a bankoknak adott határidő, a miniszter azt mondta: csalódás, ahogy a bankok ehhez a problémához hozzáállnak. Nem látjuk az elszántságot, hogy házon belül tényleg meg akarnák oldani a problémát - közölte.

A bankok, ahogy látom, túlságosan sokat nem tettek eddig az ügyfelek érdekében. Nem látom, hogy tömegesen kezdeményeznék a pénzintézetek a hitelszerződések módosítását annak érdekében, hogy az ügyfél törleszteni tudjon. Ennél sokkal többet kellene csinálni! Még az árfolyamrés ügyében hozott Kúria-döntést sem vezették át a szerződéseken - fogalmazott Varga Mihály.

Rugalmasak voltunk, nem mondtuk meg például, milyen időhatáron belül kell a devizahiteles terméket kivezetni. A bankszövetség erre sem adott eddig érdemi javaslatot, az időhatárokat kívánják minél messzebb kitolni. November elejéig várunk, ha nem érkezik javaslat, a kormány pillanatokon belül be fogja nyújtani a saját megoldását - mondta a miniszter.

Varga Mihály arra a kérdésre, reálisnak tartaná, hogy a 2014-es választás előtt legyen még egy újabb tízszázalékos rezsicsökkentés, úgy válaszolt: "el tudom képzelni. A szolgáltatók az osztalékkifizetéseikben nem reagáltak a változásokra. Még látok tartalékot a rendszerben".

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Arról is beszélt, hogy a kormány a jövő héten dönt a luxusadó ügyéről. Mint mondta, szeretnének 35 százalékos adót bevezetni egyes luxustermékekre. Ilyenek lehetnek az ékszerek, a szőrmebundák és a nagy értékű autók is, de más megoldás is elképzelhető.

Címkék:
adó,