A rezsicsökkentés miatt elmaradhatnak a béremelések

Pénzcentrum2013. május 24. 10:04

A korábbi években megszokottnál jóval kisebb mértékű bérfejlesztésre számíthatnak idén az energetikai dolgozók: a kormányzati lépések nyomán a legtöbb szereplő költségcsökkentésre kényszerül, ami a béremelések redukálását, illetve néhány esetben elmaradását jelenti, esetleg leépítéseket is - írja a Napi Gazdaság.

A már végrehajtott, illetve kilátásba helyezett rezsicsökkentés, a közműadó, a Robin Hood-adó kulcsának emelése után összesen 50 százalékos társasági adó azonban a név nélküli nyilatkozatok szerint a legtöbb szolgáltatónál gyakorlatilag lehetetlenné teszi a béremelést- derül ki a lap körképéből.

A rezsicsökkentésben érintett gáz- és távhőszektor komoly problémái a bértárgyalások során is bebizonyosodtak − mondta a Napi Gazdaságnak Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke. Van olyan terület, ahol egyszázalékos béremelésre került sor, de több cégnél felmerült a létszámcsökkenés, illetve a cafeteriaelemek megvágása is. A beruházások leállítása pedig hosszabb távon vezethet katasztrófához − figyelmeztetett Székely. A gáziparban és a vegyiparban tavaly átlag 8,8 százalékkal nőttek a bruttó keresetek, ebben azonban szerepe volt annak is, hogy itt volt a legtöbb olyan foglalkoztatott, akiknél a bérkompenzációt végre kellett hajtani.

Címkék:
karrier, rezsicsökkentés,