MTI • 2013. május 4. 16:01
Visszamenőleges hatállyal, a múlt év első napjától nem kell adót fizetni a katasztrófahelyzetben adott, illetve kapott segítség után. Az erről szóló törvénytervezet a kormány honlapján jelent meg.
A 2011-ben hozott stabilitási törvényt módosító tervezet katasztrófahelyzetnek nevezi az emberi életet veszélyeztető elemi csapásokat, így például az árvizet, a belvizet, a tüzet vagy a partfalomlást.
Az a cég, amely ilyen helyzetben segítséget nyújt - gépeit erre használja, a készleteiből termékeket ad át - adóalap-növelés nélkül teheti mindezt. Vagyis nem kell utána társasági adót, személyi jövedelemadót, illetve iparűzési adót fizetnie. Aki viszont kapja az ingyenes segítséget, annak az szja- és egészségügyihozzájárulás-mentes lesz.
Az ilyen szolgáltatást a nyújtásától számított 60 napon belül kell bejelenteni az adóhatósághoz. Aki ezt elmulasztja, elveszti az adómentességet.
A tervezet lehetővé teszi, hogy visszamenőleges hatállyal, 2012 első napjától érvényesíteni lehessen az adómentességet. A katasztrófavédelem vezetője közzéteszi majd azokat a katasztrófahelyzeteket, amelyeknél jár ez a kedvezmény. A visszamenőleges kedvezményt a törvény hatályba lépésétől számított 60 napon belül lehet majd igényelni.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)