Milliós bírságot is kaphatnak az autószerelők

Pénzcentrum2012. június 6. 12:04

Sokba kerül a lökhárító-fényezés azoknak a fővárosi autószerelőknek, akiket nemrégiben a NAV ellenőrei látogattak meg. Az alkalmanként elkért 22-25 ezer forintos munkadíjról ugyanis nem adtak bizonylatot, a bevételeltitkolás pedig több százezer, sőt akár egymillió forintnyi bírság kiszabását vonja maga után.

A szolgáltatók adókötelezettségeinek teljesítését vizsgálva a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-budapesti Adóigazgatóságának revizorai több fővárosi autószerelő műhelyt is felkerestek. Az inkognitóban lévő ellenőrök átlagos autótulajdonosként vették fel a kapcsolatot a javítással foglalkozó vállalkozásokkal, és személygépkocsijuk lökhárítójának fényezését rendelték meg. Az elvégzett munka átvételét követően azonban a munkadíj kifizetéséről sem nyugtát, sem számlát nem kaptak.

Az ellenőrzések gyakori tapasztalata volt, hogy a helyszíneken nem is volt fellelhető bevétel rögzítésére alkalmas bizonylattömb. Volt olyan vállalkozás is, amelyik a telephely bejelentését is elmulasztotta.

Az adózás alól a bevételeik eltitkolásával kibúvó adózók akár egymillió forintig terjedő mulasztási bírság kiszabását, a visszaeső mulasztók pedig műhelyük, telephelyük bezárását is kockáztatják. Mindezeken túl számolniuk kell azzal is, hogy bevallásaikat fokozottan fogja ellenőrizni az adóhatóság.

 

Címkék: