Már 250 ezren használhatják a Szép-kártyát

Világgazdaság2012. március 1. 09:16

Az utóbbi két hétben megduplázódott a Szép-kártyával rendelkező munkavállalók száma, így már 250 ezren használhatják az új cafeteria eszközt - írja a Világgazdaság.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) arról tájékoztatta a lapot, hogy a február 27-i állapot szerint a kibocsátó bankok már több mint 9 ezer munkáltatóval, összesen 11 ezernél is több elfogadóhellyel kötöttek szerződést.

Ugyanakkor a Szép-kártya használói számára egyre bosszantóbb, hogy a kibocsátó bankok (OTP, MKB, K&H) nehezen állapodnak meg egymással a kölcsönös elfogadásról, noha ez kötelező lenne.

Bár a SZÉP Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló kormányrendelet szerint a kibocsátó bankok úgy kötelesek kialakítani az utalványelfogadás rendszerét, hogy az mind a saját, mind pedig más gazdasági társaság által működtetett elektronikus elfogadóhelyi terminálon keresztül elérhető legyen, ez máig nem valósult meg, mert a bankok nem tudnak megegyezni egymással.

Vita azért lehet, mert a kormányrendelet szerint a más pénzintézet által működtetett terminálok használatáért a működtető társaság díjat számolhat fel, amely a bankok megállapodásától függ, de ennek mértéke nem haladhatja meg a beváltott elektronikus utalványok összértékének 0,3 százalékát. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

 

Címkék: