50 ezer gyermek sorsa múlt ezen a döntésen

Magyar Nemzet2011. november 9. 08:35

Nem kerül több ezer pedagógus az utcára és nem kell közel ötvenezer gyereknek másik iskolát választania - írja a Magyar Nemzet.

Több lényeges ponton is változott a köznevelési törvény parlament elé került változata. Az egyik legfontosabb változás, hogy kikerült a törvényjavaslatból példul az a passzus, amely szerint a jövőben 8 évfolyamos iskola fenntartásához csak akkor nyújtható állami támogatás, ha az intézményben évfolyamonként legalább két, az átlaglétszámot elérő osztály működik.

A kis létszámú felső tagozatok megszüntetése mellett törlésre kerültek azok a passzusok is, melyek a félórás és negyedórás tornaórákat indítványozták, illetve nem rövidül a nyári szünet sem - ezután is 2 hónap jut majd pihenésre.

 

Címkék: