Bajban az ismert sztárpár - A vád: adócsalás, okirathamisítás

Pénzcentrum2011. augusztus 31. 19:25

Vádat emelt a Salgótarjáni Városi Ügyészség Gáspár Győző és felesége, Gáspárné Balla Beáta ellen adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt. Egy közeli rokonukat pénzmosással gyanúsítják.

A showmanék 22,2 millió forintos kárt okoztak az államnak az adószabályok kijátszásával, mert adóbevallásukban nem tüntették fel a Győzike-show-ért járó bevételüket - írja a Blikk. A vád szerint színlelt szerződéssel bújtak ki a fizetés alól: a hosszú ideig futó családi reality honoráriumát nem saját nevükben, hanem rokonuk cégének közvetítésével vették fel.

A házaspárt nemcsak adócsalással, de magánokirat-hamisítással is megvádolták, míg a harmadrendű vádlott, Gáspár Győző egyik rokona - is felelős bűnsegédként a sumákolásért, mert vállalkozása közvetítésével jutott a "tisztára mosott" gázsihoz a sztárpár.

Bóna Gyula, a Nógrád Megyei Főügyészség szóvivője a Blikknek megerősítette: indítványozták az elcsalt összegnek megfelelő nagyságrendű vagyonelkobzást is. Ez nem lesz könnyű, hiszen papíron alig akad a házaspár nevén érték. Mostani, hajdúszoboszlói házuk tulajdonosa például kisebbik lányuk, de korábbi villájuk is egy rokon nevén volt.

Nem törvényellenes, ezért nem is bűncselekmény, ha egy menedzsercég vezetőjeként Gáspár Győző rokona kötött szerződést egy tévétársasággal, mert a produkcióban szereplő magánszemélyek általában nem számlaképesek, így azok megbízással vagy alkalmazottként állnak kapcsolatban a közvetítő céggel. A bíróság a menedzsercég tekintetében csak azt vizsgálhatja, hogy vezetője szabályosan járt-e el a szerződések megkötésekor, és vállalkozása eleget tett-e adóbevallási kötelezettségének - mondta el a házaspár ügyvédje, dr. Ruttner György.

Az adóhatóság szerint ugyanakkor a médiapiacon nem egyedi, hogy színlelt szerződéseken keresztül fizetnek az egyébként nyilvánvalóan személyhez köthető szolgáltatásokért. A cél az, hogy a papíron megbízott vállalkozás a teljes bruttó összeget, levonások nélkül megkapja, szemben a szabályos eljárással, amikor a személyi kifizetést adóelőleg-levonás csökkenti. Az ilyen esetekben az sem ritka, hogy a szerződő cégek fiktív számlákkal csökkentik adóköteles nyereségüket - magyarázta korábban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A NAV a rendőrséggel együttműködve - Pest megyében és Hajdúszoboszlón - más gazdasági ügyben is folytat eljárást Gáspár Győző és felesége ellen. Az érintett ügyekben újabb családtagok is érintettek lehetnek.

 

Címkék:
okirathamisítás, médiapiac,