Arab orvos, magyar ékszerész: ahogy tudnak csalnak a parkolásnál

Pénzcentrum2011. június 4. 14:02

Megtévesztésig hasonlítottak a valódira azok a másolt parkolójegyek, amelyeket a II. kerületben terjesztettek. Szerdán előállították az elkövetőket, lakásukon még fel nem használt hamis szelvényeket és a készítésükhöz szükséges számítógépeket foglaltak le a rendőrök -jelentette be Seres Ernő, II. kerületi megbízott rendőrkapitány - írja az Index

A hamis jegyeket parkolóőrök fedezték fel a Zivatar utcánál. A tettesek már valószínűleg évek óta árulhatták. Árat nem árult el a rendőrség, de azt igen, hogy a megrendelőktől folyamatosan érkeztek megkeresések különböző érvényességi idejű matricákat igényelve.

A rendőrség magánokirat-hamisítás miatt indított eljárást, de vizsgálják az üzletszerűen elkövetett folytatólagos csalás lehetőségét is.

A II. kerületben szolgálatot teljesítő parkolóőrök fokozottan figyelnek az esetleges egyéb bűncselekményekre is, mint pl.  a mozgássérült-kártyával való visszaélés. Eddig 23 személyt vontak felelősségre az ügy miatt. Többen tehetősek voltak - mondta a rendőrkapitány. Említett a Széna téri bevásárlóközpontban dolgozó arab orvost, kínai férfit, magyar ékszerészt. Többen nem is értették mi a baj a kártya használatával, hiszen pénzért vásárolták

Címkék: