2000 milliárddal lógnak a cégek az államnak

Pénzcentrum2011. május 23. 10:32

Jelenleg mintegy 120 ezer cég ellen folyik adóvégrehajtás összesen 534 milliárd forint összegre. A vállalkozások évek alatt felhalmozott adótartozása viszont már 2125 milliárd forintra rúg.

Meghaladja a 2125 milliárd forintot a vállalkozások teljes adótartozása - derül ki a feketelista.hu összesítéséből. Sok cég ellen szinte havonta indul új végrehajtás. Miután rendezik az adósságukat, újabb befizetéssel maradnak el, ami miatt ismét eljárás indul ellenük.

Külön probléma, hogy a végrehajtás alá vont cégeknek csaknem háromnegyede gyakorlatilag már nem működik, így kevés az esély a hátralék behajtására. Az adóhatóság adatai is arról tanúskodnak, hogy számos intézkedés ellenére romlott a hátralékok behajtási megtérülése; éves szinten számítva a korábbi 28-30 százalékról 23 százalékra mérséklődött.

A feketelista.hu összeállítást készített arról a kétszáz cégről is, amelyek ellen a legtöbbször indult adóvégrehajtás. Ebből kiderül,hogy van olyan társaság, amely harmincszor szerepel a listán, s az első tíz "helyezett" mindegyike ellen legalább huszonhatszor indult adóvégrehajtás. A lista kétszázadik helyére sorolt cég neve is tizenháromszor volt olvasható az adóvégrehajtásban elmarasztaltak között.

A portál megállapítása szerint a felsorolt cégek túlnyomó része korlátolt felelősségű társaság, és a kétszáz vállalkozás között mindössze egyetlen(!) részvénytársaság található. Feltűnő viszont, hogy felkerült a listára 38 betéti társaság, sőt, közülük három az első tíz között található. 

Notórius nemfizetők

Az a tény, hogy egy cég ellen több alkalommal indul végrehajtás, nem jelenti feltétlenül azt, hogy kibújik a fizetés alól. Amennyiben ugyanis a vállalkozás nem teljesíti határidőben a havonta bevallott kötelezettségét, az informatikai rendszer jelzése alapján azonnal megindul a végrehajtási eljárás. Amennyiben viszont a hatósági átutalási megbízás behajtási eredményre vezet, az eljárás néhány napon belül be is fejeződik. Ez a folyamat rendszeresen, akár havonta megismétlődhet - tájékoztatnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szakértői.

Azt azonban nem hozzák nyilvánosságra, hogy a listán szereplő egyes cégek mekkora összeggel tartoznak. Annyit azért sikerül megtudni, hogy a végrehajtás alá vont társaságok közül a legnagyobb összegű adótartozás eléri az 5,5 milliárd forintot. Amennyiben az értékesíthető vagyon nem nyújt fedezetet az adósság megfizetésére, az adóhivatal felszámolást kezdeményez a cég ellen.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A listát áttekintve megállapítható, hogy a legtöbbször végrehajtás alá vont első húsz között kizárólag vidékiek találhatók. Legtöbben - kétszázból ötvenen - Pécsről, és húszan Kaposvárról szerepelnek a névsorban. Az "első hely" kétségtelenül a szekszárdi HB Szerelőipari Bt.-é, amely ellen összesen harmincszor indítottak adóvégrehajtást, ez év első negyedében már négy alkalommal is.

Budapest és Pest megye a legérintettebb

Az ország régióit tekintve számszerűleg és arányában is Pest megyében indult a legtöbb cég ellen adóvégrehajtás. A megye 84 044 cégét figyelembe véve a 18 058 eljárás 21,5 százalékos arányt jelez. A nagyvárosokat tekintve Budapest vezet (bár a 200-as listán csak egyetlen fővárosi cég neve szerepel), ahol a működő 232 622 céghez képest 49 996 adóvégrehajtást regisztrálhatunk (21,5 százalékos arány). Miskolc 19,7 százalékos arányával megközelíti a fővárost; itt a 10 139 cégre 1999 adóvégrehajtás jut. Debrecenben, Nyíregyházán, Pécsett és Szegeden 10,4 és 13,2 százalék közötti a szóródás, a legjobb eredményt pedig ebben az összevetésben is Győr mutatja, ahol a 9017 vállalkozásra csak 759 adóvégrehajtási ügy jutott (8,4 százalékos arány).

Címkék: