Végső visszaszámlálás nyugdíjügyben

Pénzcentrum2011. január 7. 06:28

Már csak 14 napjuk van a nyugdíjpénztártagoknak arra, hogy nyilatkozzanak a tagságuk fenntartásáról, különben végérvényesen az állami pillérbe kerülnek vissza. A kiszerződést választók az országban 36 helyen tehetik meg a nyilatkozatukat, és mivel jelenleg naponta ezt csak 700-800-an teszik meg, az ügyfélszolgálatokon nincsenek problémák. A legtöbb ember a fővárosban nyilatkozott eddig, egy ügyfél pedig gyakorlatilag 10 perc alatt végezni tud. Mostani számításaink szerint viszont nagyon meglepő lenne, ha 50 ezer fölé tudna nőni január végéig a maradók tábora, ami 3 milliós tagsággal számolva mindösszesen 1,67 százalékos maradási arányt jelentene.

Tavaly év végén a parlamenten nagyobb ellenállás nélkül átment az a törvény, ami tisztázza, milyen körülmények között léphetnek vissza a magánnyugdíjpénztárak tagjai az állami pillérbe. Korábbi cikkeinkben már bemutattuk, hogy mit kell átgondolniuk a pénztártagoknak, ennek megfelelően most arra törekszünk, hogy a dolog gyakorlati oldalát mutassuk be, tehát azoknak adjunk fogódzkodót, akik maradni kívánnak a vegyes rendszerben.

A már hatályos törvények szerint személyesen kell megjelenni - a személyazonosság ellenőrzése céljából - egy nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnél. A törvény szövege szerint normál körülmények között a tagoknak 2011. január 31-éig van arra idejük, hogy befáradjanak egy ügyfélszolgálatra, és jelezzék, hogy ők maradni kívánnak. Ezt az ország 33 különböző városában tehetik meg a pénztártagok, azonban mivel a fővárosban több helyre is fordulhatnak a tagok, így a potenciális intézmények száma 36-ra növekszik.

Mivel vannak olyanok, akik például egészségügyi ok, testi fogyatékosság vagy személyi szabadság korlátozási miatt nem tudnak személyesen megjelenni, ezért a törvényhozók biztosítják azt, hogy helyszíni nyilatkozattételre legyen lehetőség. Ekkor a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv felkeresi a tagok, ha az január 21-éig írásban ezt kéri. Természetesen azoknak is meg kell adni a nyilatkozattétel lehetőségét, akik külföldön tartózkodnak, ők a Magyar Köztársaság külképviseletén tehetik meg a nyilatkozatukat.

Elvileg arra is van lehetőségünk, hogy az említett január 31-i időpont után is nyilatkozzunk, erre viszont akkor kerülhet sor, ha a jogosult rajta kívül álló okból (például egészségügyi probléma miatt) nem tudja megtenni a nyilatkozatát. Ebben az esetben az akadály megszűnésétől számított 8 napon belül, de maximum február 28-ig egy igazolási kérelemmel együtt megtehető a nyilatkozat. A beérkezéstől számítva 15 napon belül dönt a nyugdíjbiztosítási szerv, hogy a kérelem elfogadható-e. Ha igen, akkor a nyugdíjpénztár-tagság 2011. március 1-jére visszamenőlegesen helyreáll. Minden egyéb esetben a tagság 2011. március 1. napjával megszűnik.

Mire számíthatunk az ügyfélszolgálatokon?

Kérdésünkre a Budapest Fővárosi Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságán elmondták, hogy nagyon egyszerű megtenni a maradási nyilatkozatot. Az ügyfélnek mindössze 10-15 percet kell eltöltenie az intézményben, és már végzett is, de nagyobb tömeg esetén sem volt még példa a 20 percnél magasabb ügyintézési időre.

 


Az igazgatóságon a Portfolio.hu kérdésére azt is elmondták, hogy jelenleg zavartalan az ügyfélfogadás, viszont a mostaninál keményebb helyzetre is fel vannak készülve az ügyfélszolgálaton. Persze ez még azért lehet így, mert naponta országosan mindössze 700-800 fő megy el nyilatkozni, míg a Fiumei úti irodába 300 alatt van ez a szám. Vélhetően, ha a többszörösére emelkedne a maradnók tábora, akkor a várakozási idő hosszabbodna.

A Fiumei úti irodában jelenleg 5-6 ügyfélablak áll nyitva, az ügyfélnél pedig - a személyazonosságának az igazolása céljából - a személyigazolványának, a lakcímkártyájának és a taj-kártyájának kell ott lennie. Az ügyintéző az adatok egyeztetését elvégzi, és kinyomtat egy formanyomtatvány, gyakorlatilag már teljes egészében kitöltve. A pénztártagnak mindössze alá kell írni a nyilatkozatot három példányban, és be is fejeződött a folyamat.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Egy példányt megkap az ügyfél, a maradásról pedig köteles értesítenie a munkáltatóját 5 munkanapon belül, amire azért van szükség, mert közel sem mindegy, hogy a későbbiekben hogyan fog járulékot fizetni a munkáltató, illetve milyen járulékot hova utal a munkáltató.

Milyen a maradási hajlandóság?

A legfrissebb, kedd délelőtti adatok szerint eddig 6327-en jelezték, hogy maradni kívánnak, pedig december 22-óta lehet nyilatkozni, igaz a karácsony és a szilveszter miatt vélhetően a tagok lelkesedése csak január második felében jön meg. A statisztikák alapján naponta átlagosan 700-800 fő választja a maradást az országban. Ha azt vesszük számításba, hogy ez a trend kitart január végéig, akkor a maradók tábora csak minimálisan fogja meghaladni a 20 ezer főt.

Nagy valószínűséggel az idő rövidsége és a szabályozás miatt nem nagyon lehet tömeges maradásra számítani, jelenleg azt is nagyon nehéz lenne elhinni, hogy 100 000 feletti tag maradhat összességében a pénztárakban. Reálisabb feltevés azzal élni, hogy néhány tízezer fő marad a vegyes rendszerben, sőt mostani állapot szerint az is meglepő lenne, ha a kumulált összeg 50 000 fölé emelkedne. Mindez azért fontos, mert a taglétszám 3 000 000 felett van, tehát ehhez képest 100 ezer maradónál mindössze a tagok 3,33 százaléka, 50 ezer maradónál a tagok 1,67 százaléka választaná a magánpénztárakat.

 

Címkék:
személyigazolvány,