Szomorú drágulás Budapesten

MTI2010. december 13. 13:02

Átlagosan majdnem tíz százalékkal nőhetnek a kegyeleti szolgáltatási díjak januárban, ha a Fővárosi Közgyűlés elfogadja az erről szóló előterjesztést szerdai ülésén.

György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes előterjesztésében arra emlékeztetett, hogy a közgyűlés tavaly decemberi ülésén nem fogadta el a 2010-re vonatkozó díjemelési javaslatot, ennek következtében számos rekonstrukciót és beszerzést el kellett halasztani, ami a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. által nyújtott szolgáltatás színvonalának romlását okozta. A szolgáltatási díjak befagyasztása becslések szerint 100 millió forintot meghaladó bevételkiesést jelentett a társaságnak.

A javaslat szerint 5 százaléktól 27,2 százalékig változó mértékben nőnének a temetkezési szolgáltatások díjai. A fenntartás (sírhelymegváltás, temetőfenntartási hozzájárulás) díja 10, a szóróberendezés igénybevételének díja 18,2, a sírásásé 5,4, a ravatalozásé 5, a halotthűtés díja 27,2, míg a temetőn belüli szállítás díja 10 százalékkal emelkedne.

Ha elfogadják a javaslatot, 2011-ben a hagyományos földbe temetés esetén a teljes körű kegyeleti szolgáltatás díja összesen 15.035 forinttal (5,51 százalékkal) növekszik, a hamvasztásos temetés esetén 5727 forinttal (3,41 százalékkal), szórásos temetés esetén pedig 6909 forinttal (6,05 százalékkal). Az előterjesztés szerint a díjtételnövelés nem tartalmaz még ésszerű nyereségnagyságrendet sem.

 

Címkék:
temetkezési intézet, fővárosi temetkezési intézet,