Adót csal a magyar énekesnő? Súlyos vádak, feljelentés, nyomozás

Pénzcentrum2010. október 20. 04:42

Nem lehet nyugta Zalatnay Saroltának. Az énekesnőnek néhány héttel ezelőtt pakolták ki a végrehajtók a tárnoki otthonát, most azonban újabb frontvonalat nyitottak hitelezői: adócsalás miatt feljelentették!

A Blikk úgy tudja, az ügyészség is elindította a nyomozást.

"Ügyfeleim 13 évvel ezelőtt az énekesnő csalássorozatának lettek az áldozatai, közel húszmillió forinttal tartozik nekik. Több jogerős ítélet után a művésznő számos ígérete ellenére sem volt hajlandó megfizetni a tartozását. Korábban kilátásba helyezték Zalatnaynak az új büntetőfeljelentést, amit szeptemberben meg is tettek. Az ügyészség a csatolt dokumentumok alapján megalapozottnak találta az adócsalás gyanúját, ezért utasította a VPOP-t a nyomozás lefolytatására" - nyilatkozta Szűcs A. Gábor, a feljelentők ügyvédje.


A lap információi szerint a hitelezők, akik jelen esetben feljelentők is lettek, arra alapozzák vádjaikat, hogy olyan papírokra bukkantak a végrehajtás alatt, amelyek bizonyítják: miközben Cini arról panaszkodik, hogy nincs semmilyen bevétele, más cégeken keresztül folynak be hozzá pénzek.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Amíg hivatalos értesítést nem kapok, addig nem szeretnék semmit sem nyilatkozni - mondta röviden. Zalatnay Sarolta ügyvédje, dr. Medveczky Mihály.

Címkék: