Átalakult a hazai cafeteria-térkép

Pénzcentrum2010. április 30. 09:17

Jelentősen átalakult a cégek által a munkavállalók számára nyújtott cafeteria juttatások szerkezete az idén év elején életbe lépett adózási szabályok módosításának köszönhetően. Egyes elemek teljesen eltűntek, míg mások idén sokkal nagyobb szeletet hasítanak ki a béren kívüli juttatások tortájából, mint egy évvel korábban.

A tavalyi évhez képest 2010-ben összesen közel 15 százalékkal nőtt a cafeteria keretében adott juttatások bruttó értéke. Arányaiban a legnagyobb bővülést az a meleg étkezési utalványok produkálták. Míg 2009-ben minden ötödik béren kívüli juttatásra fordított forintot költöttek a munkáltatók az ilyen típusú utalványokra, addig idén már a cégek összesített cafeteria keretük 25%-ából meleg étkezési utalványokat vásárolnak. A melegétel juttatáson kívül az egészségpénztári megtakarításokat, az internet utalványt, az üdülési csekket valamint a helyi utazási bérletet veszik igénybe nagyobb arányban a munkavállalók cafeteria keretükből 2010-ben az előző évhez képest - derül ki a Nexon felméréséből.


A doglozók és a cégek választása nem meglepő, ugyanis az új adószabályok értelmében ezekkel a juttatási elemekkel lehet a meglévő bruttó keretösszegből a legmagasabb nettó juttatásokat kihozni. A korábban adómentes juttatási formák közül idén január elsejétől egyedül az internet utalvány maradt adómentes, a fenti juttatási típusok pedig külön-külön értékhatárig 25%-os kedvezményes kulccsal adóznak.

Több, korábban adómentes juttatási típus január elsejétől összesen 97,89%-os adó- és járulékterhet visel. Ilyenek például a kultúrautalványok, az ajándékutalványok valamint a hidegétel utalványok, melyek gyakorlatilag eltűntek a piacról.

Címkék: