Ötszörös "rehab" járulék: cél a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása

Pénzcentrum2009. november 18. 09:32

Herczog László szociális és munkaügyi miniszter a kiemelt célnak nevezte a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának javítását. A tárcavezető szerint a rehabilitációs járulék mértékének ötszörösére emelése ösztönözni fogja a vállalkozásokat a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására.


Herczog László

A miniszter elmondta, hogy ezen a területen is érvényesülnie kell a társadalmi szolidaritásnak. Kívánatos lenne, hogy az érintetteket inkább az elsődleges munkaerőpiacon foglalkoztassák, s ne csak elkülönülten, speciális célvállalatoknál, szociális foglalkoztatóknál. A technika és az informatika fejlődésével párhozamosan új foglalkoztatási formák jönnek létre, melyek lehetőséget nyújtanak a megváltozott munkaképességűek, kisebb-nagyobb fogyatékkal élők alkalmazására.

Több terület is van, ahol ugyanazt a munkát a fogyatékkal élők ugyanolyan hatékonyan végzik, mint a nem fogyatékkal élő társaik, sőt az is előfordul, hogy feladatukat jobban, precízebben látják el. Hazánkban a 2001-es népszámlálási adatok alapján a fogyatékkal élők 9 %-a, a megváltozott munkaképességűek 12 %-a dolgozott, ez az arány az unió fejlettebb országaiban 40-50 %.

Az integráció azért is fontos, mert az államháztartásnak egyre nagyobb terhet jelentenek az ellátásukra fordított kiadások. Az inaktivitás fő oka, a tartós egészségügyi problémáikon túl, viszonylag alacsony oktatási és szakképzettségi szintjük, valamint az, hogy munkába állás esetén félnek a járadékaik elvesztésétől.

A munkáltatók sem szívesen veszik fel őket, mert tartanak egy esetleges munkahely-átalakítás többletköltségeitől. Tovább nehezítik alkalmazásukat az épített környezet hiányosságai és az egyenlő bánásmód elvét nem kellően érvényesítő jogszabályok is. Ugyanakkor a munkával rendelkező fogyatékkal élők munkaerő-piaci státusza sem sokkal jobb, nagy részük alacsony presztízsű, rosszul fizetett munkát végez.

Címkék: