Leépítés után tehetségmegtartás: új kihívás a vállalatok előtt

Pénzcentrum2009. november 16. 16:02

Míg ez elmúlt évben a cégek elsőszámú feladatuknak a költségek komolyabb lefaragását tekintették, melynek eszköze főként a létszámleépítés volt, lassan ideje elkezdeniük azon gondolkodni, hogy kivel fognak együtt dolgozni, ha ismét fellendül a piac, mert nem biztos, hogy hűségesek maradnak a megtartott dolgozók.

Sajnos nem minden esetben van átfedés a munkáltatók, és a munkavállalók fejében arról, hogy mitől elégedett egy dolgozó, márpedig ez komoly problémát jelenthet majd a cégeknek a későbbiekben.

A Spherion Corp. nemrég megjelent, az Egyesült Államokra kiterjedő vizsgálatból az derül ki, hogy míg a munkaadók úgy vélik, a munkahelyi légkör, a dolgozók-főnökök közötti viszony a legfontosabb szempont, addig a beosztottak bizony inkább az anyagiakat tartják szem előtt, ha a munkahely minősítéséről van szó.

A kutatás során 306 hr-menedzsert és több mint 2500 munkavállalót kérdeztek meg a fentiekről. Az eredmények azt mutatják, hogy rengeteg beosztott vált frusztrálttá a munkahelyén az elmúlt egy évben, és sokan azt fontolgatják, hogy váltanak, ha némileg helyre áll a piac.

A Watson Wyatt Worldwide nevű tanácsadó cég éves felmérése szerint a munkavállalók manapság egyébként is kevésbé lojálisak munkaadójukhoz. Az elköteleződés ráadásul a legjobb teljesítményt nyújtók között csökkent leginkább - derül ki az USA 235 nagyvállalatánál dolgozó 1300 dolgozó megkérdezéséből.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A leépítések után a tehetségek hosszú távon történő megtartása tehát nehéz feladat lesz a cégek számára, már csak az anyagi lehetőségek korlátozottsága miatt is. Az év végi bónuszok, és fizetésemelések helyett alternatív módon kell jutalmazniuk dolgozóikat. Ilyen lehet például a rugalmas munkaidő biztosítása, de a vezetőség és a beosztottak közötti intenzívebb kommunikáció is növelheti a dolgozói lojalitást.

Címkék: